Fogmosó dal és fürge ujjak

fogat-moso-2-3-eves-gyerek
Ügyes kezek, tiszta fogak

Szünet, hőség és fagyi – ez sok 2-3 éves kisgyermek számára jelent jó nagy adagokat a finomabbnál finomabb hűsítő édességből. Ilyenkor különösen fontos a fogkrém, a fogkefe és az apró fürge ujjak szerepe.

Az ujjak finommotoros fejlettsége persze nem csak a fogak tisztán tartásához fontos, hanem a napi teendők, például öltözködés, evés, stb. önálló elvégzéséhez is. Később pedig az iskolában, az írás tanuláskor lesz nagyon hasznos.

Nos, térjünk vissza eredeti témánkhoz. A tapasztalatok szerint a kisgyerekek nem repesnek a fogmosásért. Mégis, hogyan vegyük rá 2, 3 éves csemeténket a rendszeres fogmosásra, illetve az édesség utáni fogmosásra? Íme néhány tanács a szülőknek, hátha valamelyik beválik az ő szemük fényénél.

  1. Éneklés: ez jó előkészítés lehet mert a dal révén kedvet kaphat a lurkó a fogkefe használatára. Az intereneten sok fogmosó dal található, keressenek rá és hallgassanak meg minél többet. Amelyik tetszik a gyerkőcnek, azt mentsék le, hogy többször is meghallgathassa.
  2. Érvelés: ha a daloláson túl vagyunk, jöjjenek a szavak. Ha sikerül a kisgyermekkel megértetni, hogy miért fontos a fogmosás, nagyobb az esélyünk, hogy nem fog tiltakozni a fogkefe láttán. Meséljük el, hogy a szájunkban láthatatlan apró élőlények, baktériumok élnek. Ők is szeretik az édességet, csakhogy amikor a bacik megeszik a cukrot, ezek a gonosz apróságok a végén savanyú anyagot termelnek. Mi ugyan nem érezzük ezt a savanyú ízt, de a savanyúság bántja a fogunk külsejét bevonó fényes anyagot, a fogzománcot. Ezért kell evés, és különösen édesség evése után minél hamarabb fogat mosni. Nem szabad, hogy a gonosz baktériumok sok cukorhoz jussanak mert lukat fúrnak a fogunk felszínére és a fogfájás miatt aztán mehetünk a fogorvoshoz.
  3. Gyurmázás: illesszenek a gyurmába 2 sorban, egymás mellé nagy gyöngyöket, mintha azok lennének a fogak. Magyarázzák el és mutassák meg a kicsinek, hogy hogyan tud az étel beragadni a fogak közé. Imitálják egy puha szőrű fogkefével a fogmosás mozdulatait. Persze hívjuk fel a figyelmet, hogy a fogunk teteje nem olyan síma, mint a gyöngyé, hanem sok apró barázda van rajta. Ezért a legjobb a kis fejű és puha szőrű fogke, mert azzal jól elérjük a fogunk minden részét. Mondjuk el azt is, hogy fogmosáskor nem lenyeljük, hanem kiköpjük a vizet. Egyébként a gyurmázás szintén fejleszti a fogmosáshoz is szükséges kézügyességet.
  4. Gyakorlás: imitáljuk a fogmosást. Csináljunk úgy, mintha fogkefe lenne a kezünkben és a fogínytől lefele egyenes vagy körkörös mozdulatokat végeznénk. Tegyünk úgy, mintha víz lenne a szájunkban s azt kiköpjük. Ilyenkor hajtsuk előre a fejünket a nagyobb hatás kedvéért.
  5. Jutalmazás: célszerű 3 havonta cserélni a fogkefét, ezért engedjük meg a gyereknek, hogy ilyenkor ő válasszon színt. Ha valamelyik fogkrém ízét nem szereti, cseréljük le a fogpasztát, nehogy ez legyen a kifogás. Nátha vagy felsőlégúti betegség után is ajánlatos új fogkefét venni, mert a fogkefe sörtéi közé bejuthatnak baktériumok, és újra megfertőzhetik az alig meggyógyult beteget.

fogmosas-lepesei
A végső cél az, hogy már a 2-3 éves gyermek elfogadja a fogmosás fontosságát. Ne kelljen minden alkalommal harcot vívni. Az egészséges fogakhoz rendszeres fogmosás szükséges, amihez helyesen kell tartani a fogkefét, jól kell végezni a mozdulatokat. A kézügyesség fejlődése tehát pozitív mellékhatásként értékelhető.

Persze léteznek elemes fogkefék is, és ha végképp nem sikerül a gyerkőcöt rávenni a fogmosásra, hát szerezzünk be egy elemeset. Személyes véleményem az, hogy az egészséges finommotorikai képességgel rendelkező lurkónak jó a normál fogkefe is. Az elemes verziót akkor célszerű használni, ha a gyerek valamilyen oknál fogva nem tudja rendesen mozgatni a kezét és ujjait. Ilyenkor jöhetnek szóba a finommotorika fejlesztését szolgáló játékok.

Lejegyezte: Mihály Katalin

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft