Apa és fia ötletes programjai

Apás programok – 7 ötlet

Kedves apuka, nem tudom van-e fia. Ha van, akkor ez a cikk önnek szól. Talán már előfordult, hogy nehezen tudott klassz, közös programot kitervelni a fiával, és nem is volt mindig jó ötlete. Ráadásul az is előfordulhat, hogy nem él a kissráccal egy fedél alatt, aminek az oka most nem lényeges. Az alábbiakban összegyűjtöttünk 7 olyan apa fia programot, amely viszonylag egyszerű, nem kerül sokba, és mindkét fél számára élvezetes. Ezen túlmenően, mindegyik programnak van valamilyen mozgásfejlesztő hatása, ami mindenképpen hasznos. Ha valamelyik ötlet különösen tetszik apának és fiának is, alakítsák hagyománnyá!

1. Apa is számítógépen játszik – a fiával

Tudjuk, normál esetben éppen arra törekszik a szülő, hogy elcsábítsa a gyermekét a számítógép elől. Azonban ha a gyerek nagyon kedveli valamelyik játékot, ráadásul az megfelel a gyerkőc életkorának és érettségének, miért ne játszhatna együtt apuval. Jó lehetőséget ad apucinak arra, hogy megtudja mit is szeret a gyereke, megfigyelje a kissrác játékmódját, és korlátozza a gép előtti időt. Például ha az elején egyezséget kötnek, hogy maximum mennyi ideig játszanak együtt, mindketten jól járnak. No és ne feldje el, hogy a számítógépes játékkal az apuka szem-kéz koordinációja, finommotorikája is edzésben van ám!

2. Apa kempingezni visz

apa-es-fia-kirandul
Ez egy kicsit félrevonulásnak tűnik a család többi tagjától, de a lányok nem nagyon szeretnek sátrazni. A kisfia élvezni fogja hogy, apával közösen építik fel a sátrat, gyűjtenek fát a tűzhöz. Az is lehet, hogy az otthon maradó anya és lánya is örül a szabadnapnak! Különösen városlakó gyerekek számára szórakoztató a sátrazás, kempingezés. Apuka, ne gondoljon valami nagyon távoli hegyi kirándulásra. A célnak bőven megfelel, ha egy távolabbi ismerős kertjében töltenek egy éjszakát a sátorban, és vacsorára szalonnát sütnek. Persze nem hátrány, ha van lehetőségük arra, hogy elmenjenek egy igazi kempingbe 1-2 napra, de a lényeg az együtt töltött idő, ami sok-sok mozgással is együtt jár.

3. Apa és fia közösen drukkol a csapatnak

Igazán vidám szórakozás lehet a közös meccs látogatás még akkor is, ha amúgy nem szoktak sporteseményekre járni. Válasszák ki együtt a sportágat, ha van több lehetőség. Egyébként megteszi egy közeli falusi focimeccs is, ami egészen különleges élményt jelenthet. Esetleg az apuka nézzen körül a helyi egyetemeken, főiskolákon, ott is lehet valamilyen mérkőzés. Ezekre a helyekre a belépő nem drága és talán a részeg drukkerek elmaradnak. Még a gyerkőc kedvét is meghozhatja valamilyen rendszeres sportoláshoz!

4. Biciklizés együtt

apa-es-fia-biciklizik
Pattanjanak fel a fém paripára és induljanak útnak. Előtte tájékozódjanak a környékbeli bicikli utakról, merre milyen az út minősége. Lehetőleg ne a városon belül bringázzanak, keressenek egészségesebb levegőjű helyet. Ha nincs saját kerékpárjuk, kérjenek kölcsön. Biztos akad olyan barát, jó ismerős, aki hajlandó segíteni. Végső esetben kölcsönzők is léteznek. Ha a kisfiának megtetszik a biciklizés lehet, hogy rendszeres mozgásként tekint rá. Apa pedig büszke lehet, hogy ő segítette ehhez a fiát! Ha a kisfia még nem tud biciklizni, ismerkedjen meg az ABC tanulóbiciklivel, ami nagyon hosszú távra való. Ha a kölök kinőtte, még akkor is jó áron eladható.

5. Apa, főzzél velem!

A fiúknak is illik tudni, hogy a mikróban melegíthető félkész ételeken kívül is van világ. Apa sem tud főzni? Nem baj, tanuljanak meg együtt valami egyszerűt. Készítsenek krumplipürét, vagy rántottát. A végén ne feledkezzenek meg a mosogatásról sem! Ha viszont apu gyakorlott házi szakács, akkor a fiának is ott a helye! Rendszeresen vonja be őt a főzésbe. Jó alkalom az egészséges táplálkozásról szóló beszélgetésre, a szakácskönyv utasításának követésére, egy kis kézügyesség fejlesztésre. No és a végén ott a büszkeség, hogy együtt főztünk és milyen finom lett!

6. Ház körüli javítások apa módszerével

apa-es-fia-kerteszkedik
Mindig adódhat valami apróság, ami elromlik a lakásban, vagy a ház körül. Apa és fia remekül megszerelhetik a csöpögő csapot, megolajozhatják a nyikorgó ajtót, vagy kicserélhetik a rossz égőt. Mutassa meg a fiának, hogy a ház körüli dolgok hogyan működnek, és hogyan kell karbantartani őket. Nyilván apa végzi a munka zömét, de a fia besegíthet, például adogathatja a megfelelő szerszámokat. Közben persze magyarázza, hogy mit miért tesz. A gyerek tisztelettel néz majd apura, respektálni fogja, hogy apa megoldja a problémát, lehet benne bízni. Közben azt is megtanulja a gyerek, hogy van értéke a saját dolgaink rendben tartásának.

7. Játsszanak együtt a gyakorló labdával

Ez olyan mértékű szórakozást jelent apának és fiának, hogy mindenképpen ki kell próbálniuk! A gyakorló labda sosem gurul el, a rögzítő zsinór révén mindig visszajön. Remekül gyakorolhatók a focihoz szükséges cselezés, dekázás. Túl nagy előkészületet nem igényel, akár a lakásban, akár az udvaron jó kis móka. Nagyon jól fejleszti a gyerek mozgás koordinációs képességét és az állóképességét is.

Talán felmerül önben a kérdés, kedves apuka, hogy miért pont 7 ötletet soroltam fel. Állítólag az ember 7 dolgot tud egyszerre megjegyezni, ez fér bele a rövidtávú memóriánkba. No és a hétnek 7 napja van. Minden napra más-más apás program!

Lejegyezte: Mihály Katalin

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft